Immunerősítés a bölcsődében

Késő ősszel és kora tavasszal válik aktuális témává szülők, gyermekorvosok, védőnők között az immunerősítés témaköre, ilyenkor gyűrűzik be ugyanis minden szülő rémálma, a „betegség szezon”. Lássuk, mit tehetünk a betegség megelőzés jegyében?

Étkezés

Az első és legfontosabb, hogy az immunrendszer felépítése nem a patikai készítmények beszerzésével kezdődik. Ennél jóval alapvetőbb, hogy a gyerekek kiegyensúlyozott táplálkozása biztosított legyen. Egyen mindennap friss, lehetőleg nyers zöldséget, gyümölcsöt és húsféléket. Nagyobb gyerekeknél, akik már magabiztosan rágnak, szóba jöhetnek az olajos magvak is. Kerüljük a félkész, olajban kisütős, vagy csak „melegítős-mikrós” ételeket, lehetőség szerint főzzünk frissen, kóstoltassunk meg vele minél többféle ételt: levest, főzeléket, tésztaféléket, egytálételeket! Igyon kellő mennyiségű folyadékot (teát, gyümölcslevet), vizet és semmiképpen sem cukrozott üdítőket. Egy 2-3 éves gyermek esetében, ezek kifejezetten kerülendő termékek.

Levegőzés

Gondoskodjunk a mindennapi friss levegőről, télen is vigyük ki a kicsit, akár hidegebb időben is, jót fog tenni neki a futkározás, motorozás a friss levegőn. Kicsi korban különösen fontos a mozgás, főként a nagy mozgások fejlesztése, ezért kipróbálhatunk vele újabb és újabb eszközöket, mint a futóbicikli, vagy a roller és persze a szánkó. Nyáron pedig szinte kötelező a napi többszöri levegőzés, játszóterezés, hinta, csúszda, homokozó! A kellemes fáradtság után az alvás is jól esik majd neki, ami szintén része az egészséges életmódnak!

Patikai készítmények

Ha mindezeket kipipáltuk a listánkról és még mindig beteges a gyerekünk, akkor érdemes a gyermekorvossal-védőnővel konzultálni immunerősítés témában. „Beteges gyerek” alatt azt értem, aki nem képes huzamosabb ideig közösségbe járni, mert 2-3 hetente visszaesik, vagy valami újabb vírusfertőzést szed össze.

Ilyenkor nagy valószínűséggel orvosunk is 2 féle terápiát fog javasolni: nem elegendő pusztán a vitaminok beszerzése, mert egy olyan gyerek esetében, aki már számos antibiotikum kúrán túlesett feltételezhető, hogy felszívódási problémái is vannak. Hiába szedi tehát a vitaminokat, mert az nem szívódik fel, csak átzakatol a szervezetén. Ilyenkor érdemes egy probiotikum kúrát tartani. Vannak orvosok, akik csak 2-3 hetes kúrát szoktak javasolni, de előfordulhat olyan eset is, hogy fél éves kúrát írnak elő. Ezért is kell mindenképp az orvos tanácsára hagyatkozni, hiszen Ő az a személy, aki ismeri a gyermek kórképét!

Ha elkezdtük a probiotikumok szedését, utána 1-2 héttel lehet elkezdeni a vitaminok adagolását. Vitaminokból rengeteg készítménnyel találkozhatunk a patikában, a gyártók mindenféle termékkel kényeztetik a szülőket, de nagy különbség nincs ezek között a szerek között. Érdemes átolvasni az egyes vitaminkészítmények tájékoztatóját, mert némelyik hozzáadott cukorral készül, vagy más hasztalan adalékanyagot is tartalmazhat, amire nincs szüksége egy ilyen kis csöppségnek.

Konkrétumok

1-2 éves gyerek immunerősítésénél minden szakember javasolni szokta a Cebion cseppeket, a D vitamin folyamatos szedését nemcsak télen, nyáron is. Ha betegség üti fel a fejét, akkor nyugodtan emelhetjük duplájára a szokott dózis, hiszen a vitaminokat nem lehet túladagolni. Béres csepp is nagyon ajánlott, bár fémes íze miatt kreatívan kell megoldani a beszedését. Homeopátia irányába is elindulhatunk, ott érdemes homeopata gyermekorvost felkeresnünk! Népszerűek a természetes immunerősítők, itt is széles skálán találhatunk termékeket, mi a bölcsiben a Forever Living Products termékeit használjuk nagy megelégedéssel.

Fontos, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő irányt, és ebben mindenképp orvosi tanácsra döntsünk! Nem szabad elkeseredni, mert 3 éves kor környékére a legtöbb gyerek szervezete megedződik és véget érnek ezek a nehéz napok!

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Baby Bocsok Bölcsődét, ahol most zajlik csoportjaink feltöltése!

Jelentkezni lehet a még meglévő helyekre a következő elérhetőségen, Fekete Timea bölcsőde-vezetőnél:

+36 70 546 2824

Látogassatok el Facebook oldalunkra is: https://www.facebook.com/BabyBocsokBolcsi/

 

 

Vélemény, hozzászólás?