Ebben a betegségekkel teli és influenza járványos időszakban kiemelten fontos, hogy a Baby Bocsok Bölcsődében is mindent megtegyünk a kórokozók terjedése ellen, így ilyenkor kiemelt gyakorisággal kap szerepet bölcsődénk – parajdi sóval feltöltött – sószobája.
Az erdélyi sótéglával kialakított helységet preventív jelleggel alkalmazzuk, kifejezetten a gyerekek egészsége érdekében. Mindenkit a saját kisgyermeknevelője kísér, ám egy időben, csak 5-6 gyerek tartózkodik a sószobában. Ebben a vidám, világos kis szobában mindenre van lehetőség, ami egy ilyen kisgyermek igénye. Lehet kirakózni, rajzolni, gyurmázni, vagy bármilyen asztali – akár kézműves – tevékenységet végezni. Ha ezt a kicsik esetleg már megunták, akkor jöhet a homokozó téli variációja, a „sómokozó”. Itt is megtalálható számtalan homokozó játék, lapát, vödör, színes formák, így nálunk ez a helység pont ugyanúgy funkcionál, mint nyáron a megunhatatlan kerti homokozó. Egy csoport, egy egyszerre 20-30 percet tölt ebben a sószobában, majd alapos szellőztetés és baci mentesítés után érkezhet meg a következő csoport. Ez az idő teljesen elegendő a sószoba jótékony hatásának kihasználására.
„A sós levegő belélegzésével tisztulnak a légutak, regenerálja a nyálkahártyát, allergia és felső légúti megbetegedések ellen is hatásos, valamint tiszta és allergénanyag-mentes környezetet hoz létre”, amely gátat szabhat a vírusos betegségek terjedésének. /www.life.hu/. A sóval dúsított levegő belégzésével érvényesül csak igazán a só jótékony hatása, tisztítja a tüdőt, a hörgőket, pozitív hatást fejt ki az allergiás megbetegedések kezelésében, javítja az immunrendszer gyengeségét, az alvászavart, és a gyermekek hiperaktivitására is kedvező hatást fejt ki.
Bölcsődénk gyermekorvosa is jó szívvel ajánlja a sószoba használatát, de a sós vizes inhalálást, a sós levegős párásítást akár otthon is. „Ha időben sikerül elkapni egy betegséget, akkor akár komolyabb gyógyszer nélkül is kikúrálhatjuk a kicsiket, sok esetben a sós vizes orrspray, a sós levegővel való párásítás, inhalálás megkönnyítheti a betegség lefolyását. Manapság rengeteg kemikáliával találkozik a szervezetünk, jó volna, ha minél több emberhez eljutna a gyógyításnak és a prevenciónak ez a módszere.”