AKIK A GYEREKKEL TÖLTIK A NAPOT…

Fekete Tímea vagyok 2014-ben költöztem Hódmezővásárhelyről Fótra, ahol férjemmel élek.

Három felnőtt gyermek édesanyja vagyok. 2017-től a 8. kerületi Nagy Templom utcai Gyermekkert bölcsőde vezetőjenként dolgoztam. Idén október 1-től az a megtiszteltetés ért, hogy a Dunakeszi Baby Bocsok Bölcsőde tagja lehetek. Bölcsődevezetőként elsődleges feladat számomra, hogy a régi jól bevált folyamatokat tovább vigyem, ugyanakkor innovatív újdonságokkal a kollegákkal együtt, még színesebbé varázsoljuk a bölcsőde hétköznapjait.

A bölcsődei nevelés-gondozás fő célja a gyermek testi, lelki harmóniájának elősegítése. Munkám legmeghatározóbb pillére a Montessori pedagógia, ami összetett, ugyanakkor egyértelmű útmutatás a gyermek személyiségének kibontakoztatásához. Az 1-3 éves korosztály az egyik legérzékenyebb, a legnyitottabb, a legbefogadóbb, és a legjobban tanítható korosztály. Ezért nagyon fontos, hogy ne csupán az egyéni bánásmód érvényesüljön a munkánkban, hanem az is, hogy minden kisgyerek az egyéni fejlődéséhez megfelelő környezetet, eszközt, és szakértelmet is megkapjon. A Montessori pedagógia éppen ezt a célt szolgálja.

„Segíts nekem, hogy magam csinálhassam!” /Montessori Mária/ Ez a mondat az egyik kedvencem, és talán ez képezi az alapját mind annak a munkának, amit én képviselek. Minden kisgyermeket más és más és minden kisgyermek más ütemben fejlődik. Feladatunk ezeket figyelni és segíteni őket mindenben.

Számomra nagyon fontos a szülőkkel való kommunikáció, mivel legféltettebb kincsüket a gyermeküket bízzák ránk. Arra törekszem én is és kollégáim is, hogy az első perctől kezdve úgy érezzék, jó kezekben van gyermekük és nem csak biztonság és szeretet veszi őket körül, hanem szaktudás, rengeteg új tapasztalat, fejlődés, és sok-sok új élmény. Szeretném, hogy a bölcsőde vezetőjeként bármilyen kérdéssel, kéréssel, gonddal, örömmel bátran forduljanak hozzám.

babybocsok_kisgyermeknevelő

Császár Vivien vagyok a Füles csoport egyik kisgyermeknevelője. 

Egyik nagy álmom vált valóra azzal, hogy bekerültem a Baby Bocsok Bölcsi csapatába. Igazi öröm számomra a gyerekekkel való együttlét, a sok-sok boldog pillanat, amit ezek a kicsi gyerekek okoznak. Egy új dolog megtanulása, egy szomorú pillanatban való bíztató ölelés, a gyerekek által átadott szeretet, mosoly, vagy éppen angyali kacaj mindig hatalmas boldogságot jelent nekünk kisgyermeknevelőknek is.

Az eddig megszerzett tapasztalatommal, a legjobb tudásom szerint fordulok feléjük nehézségeik során is. Maximálisan igyekszem figyelembe venni a különbözőségeiket is, a személyiségükben lévő eltéréseket is, hiszen minden csöppség más és más. Nagyon fontosnak tartom a szülőkkel való bizalmi kapcsolatot, hiszen közös célunk, hogy a gyermekük mindennapi fejlődése a legnagyobb biztonságban, élménycentrikusan és kiegyensúlyozott körülmények között valósulhasson meg egy igazi családias környezetben.

Szalai Roberta vagyok, vagy ahogy a gyerekek hívnak Bora, a Füles csoport kisgyermeknevelője.

Egész kicsi korom óta jellemző, hogy kölcsönösen kötődünk egymáshoz a gyermekekkel, mindig nagyon szerettem velük lenni, játszani, és ez az érzés az évek alatt csak még jobban megérett bennem, így választottam ezt a területe hivatásomnak és lett belőlem kisgyermeknevelő.
Első képesítésemet 2015-ben szereztem és kisebb-nagyobb gyermekekkel kezdtem foglalkozni, mint bébiszitter. Aztán az évek alatt ezek a kapcsolatok szépen elmélyültek és sok családdal szinte családi kötődés alakult ki köztünk a sok együtt töltött év és élmény hatására. 2019-ben saját játszóházat nyitottam, ez az intézmény, mint gyermekmegőrző is működött, így volt alkalmam 0-10 éves korosztályú gyerekekkel foglalkozni.

Az a megtiszteltetés ért 2020 novemberben, hogy a Baby Bocsok Bölcsődében kezdhettem el dolgozni és rögtön tudatosult bennem, hogy jobb helyre nem is kerülhettem volna. Nagyon kellemes a légkör, kedvesek a kisgyermeknevelők és a gyerekek is mind egytől egyig ennivalóak. Családias a környezet és minden nap szuper a hangulat. A munkánk fontos része a szakmaiság, nagy figyelmet fordítunk rá, hogy ez a gyakorlatban is megvalósuljon. A szülők nyugodt szívvel, jó érzéssel bízzák ránk legféltettebb kincseiket, ami nagyon jó érzés. A gyerekek biztonságban érzik magukat, nagyon szeretnek a bölcsibe járni és mi minden nap teszünk azért, hogy megteremtsük számukra a második otthont.

Urbán Eszter vagyok a Zsebibaba csoport kisgyermeknevelője.

Veresegyházon élek családommal, 2 kisgyermek édesanyjaként vált teljessé az életem.
Nagy megtiszteltetés ért, mikor 2021 február elején elindíthattama Baby Bocsok Bölcsőde Zsebibaba csoportját, hiszem egy kisgyermeknevelő számára ez igazi kihívást jelentő feladat.
Szakmaiságom éltető alapja és mozgatórugója a picik felé áradó szeretet biztosítása. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben az életkorban a kicsik a maximális érzelmi biztonságot tapasztalják meg a bölcsődében és azt, hogy örömüket, bánatukat bármikor megoszthassák velem. Nincs attól megnyugtatóbb egy szülő számára, ha tudja, hogy ugyan reggel el kell válni gyermekétől, de valódi szeretetteljes közekben hagyja Őt, maximális szeretetben.
Fontosnak tartom, hogy a kicsiket – a napi rutin mellett – különféle tevékenységekbe is bevonjuk, igény szerint játékos és kreatív foglalkozásba invitáljuk. Nagy boldogságomra a gyermekek mindig szívesen csatlakoznak az általam felkínált foglalkozásokhoz és kifejezett élmény látni azt az örömöt, ami ilyenkor az arcukon megjelenik, legyen szó éneklésről, vagy alkotásról.
Legjobb szaktudásommal segítem egészséges testi és lelki fejlődésüket, és igyekszem elmélyült, stabil bizalmi viszonyt kialakítani a szülőkkel, hiszen ez  elengedhetetlen. Hitvallásom: minden kisgyermek egyénisége más és más, amit én teljes mértékben tiszteltben tartok, így nevelem és segítem Őket!

Kovács Petra vagyok, a budapesti Krúdy Gyula Oktató Központban szereztem meg a kisgyermeknevelői végzettségemet. Az elmúlt négy év tapasztalatát tekintve, életem egyik legjobb döntésének érzem, hiszen pontosan ennyi ideje vagyok bölcsődei kisgyermeknevelő, a gyermekekkel együtt eltöltött idő engem igazolt.

Sok erő és kitartás kell ehhez a pályához, de megérte, hiszen mindennap gyerekek közt lehetek. Mindig nagy örömet jelentett számomra, ha kicsikkel foglalkozhattam, törődhettem velük, terelgethettem őket. Számomra igazán fontos, hogy a kisgyermek jól érezze magát a közelemben, örömmel kapcsolódjon be a mindennapi tevékenységeinkbe. Nem állítom, hogy könnyű szakma a miénk, de a gyermekek boldog nevetése, ölelése, bújása mindig feledteti az esetleges nehézségeket.

Fontos, hogy – a kicsiken túl – a szülőkkel is bizalmi kapcsolatot alakítsak ki, mert a gyereknevelés bizony közös projekt, az együtt gondolkodás pedig sokszor segít, ha a gyerek mindennapjairól döntünk, beszélgetünk.  Legnagyobb erényem a türelem, ezt szerénytelenség nélkül állíthatom, nyitott és kitartó személyiségnek tartom magam, ezek nélkül a gyereknevelés elképzelhetetlen lenne. Bízom benne, hogy a Baby Bocsokban is az állandóságot, a bázist képviselem majd a gyerekek szemében.

Marika vagyok, a Baby Bocsok dadus nénije! Abban a tekintetben ritka madár, hogy már több mint 8 éve dolgozom ugyanazon a helyen és ez nem más, mint a Baby Bocsok Bölcsőde itt Dunakeszin! Nagyon szeretem ezt a helyet, csöndes és nyugodt, pont olyan, mint amilyet egy szülő a gyermekének megálmodik.

Kolleganőmmel, Klárival ketten visszük a dajkai feladatok és teendőket itt a bölcsődében! A napom fénypontja, amikor a tündéri, vékony gyerekhang kikiabál a szobából, hogy „Marika néni, ugye ma nem tökfőzelék lesz az ebéd?” 


Ott vagyunk velük a kirándulásokon, az udvari öltözködésnél, a tisztálkodási procedúráknál, nem csoda, hogy nekünk is nagyon a szívünkhöz nőnek a kicsik!
8 év hosszú idő, ezalatt számtalan kisgyermek első szavának, lépésének, dalolásának, voltam a tanúja! Néha sajnos a sírdogálásokban is ott kell lenni mellettük, de szerencsére az a ritkább! Nagyon remélem, hogy még sok közös élményem lesz velük a jövőben is!

TOVÁBBI MUNKATÁRSAINK

Márti vagyok, a Baby Bocsok Bölcsi anyanyelvi angol tanító nénije. Hetente 3 alkalommal tartok foglalkozásokat a gyereknek a bölcsődében. Játékos angol foglalkozás, ahol sok-sok énekkel, dalocskával, mondókával színesítjük az együtt töltött időt. Mozgásos-, szituációs helyzeteket tanítok a gyerekeknek, amelyek tökéletesen illeszkednek az életkori sajátosságaikhoz úgy, hogy szinte meg sem szólalok magyarul.

Hiszem, hogy az angol tanulást minél fiatalabb korban el kell kezdeni, egy idegennyelv zöngéjével minél előbb érdemes megismerkedni, mert ekkor még a gyerekek játékosan, könnyeden, észrevétlenül sajátítják el azt az angol nyelvi ismeretet, amit később sokkal nehezebb lesz megszerezni, mindenfelé stressz es gátlás nélkül. A kis agyuk ebben a korban még olyannyira fogékony, hogy bármit azonnal befogad, beépít, olyan, mint a szivacs, csak úgy szívjak magukba a tudást. Igy van ez az angol nyelvvel is.

Fontos látnunk szülőként, hogy a mai világban az angol nyelven történő kommunikáció megkerülhetetlen már szinte a mindennapi életünkben is. Számítógép, informatikai rendszerek, telefonálás, egy sor teljesen hétköznapi tevékenység, ahol elkerülhetetlen az angol nyelv használata. Minél korábban kezdik a gyerekek (már akar 1-3 évesen is) annál nagyobb előnyre tesznek szert későbbi tanulmányaik, életük során.  Az angol nyelv ismerete magabiztosabba teszi őket és nyitottabbá is más kultúrák iránt is. Az idő majd ezt igazolni fogja! 😊

Nekem a legfontosabb célom, hogy megszeressék a nyelvet, – hiszen ebben a korban ez az, amit igazán elvárhatunk -, legyen természetes a gyerekeknek az angol nyelv használata a mindennapi életben és hogy merjenek énekelni, kérni, kérdezni, vagy akár megszólalni angolul.

Stiblár Erika vagyok, tanácsadó szakpszichológus, relaxációs és szimbólumterapeuta, meseterapeuta.

Örömteli ajánlat volt 2018-ban, hogy dolgozzam a picikkel a Baby Bocsok Bölcsődében. Az óvodapszichológusi munkakör és tehetséggondozás mellett nagy élmény a legkorábbi időszakban is rendszeresen látni a gyerekeket. Tapasztalatunk, hogy lényeges kérdések már ekkor látszanak, fontos feladatok megfogalmazhatók, és az eredményes együttműködés érdekében érdemes párbeszédet folytatni: szülők, gondozók és szakmai segítők.

A bölcsődében egyrészt a gyerekek megfigyelése a fő feladat. A gondozók számára szaktanácsadást nyújtok és természetesen a szülők felé is ez a feladatom. Mindez a picik gondosabb ellátását, fejlődésük tudatos kísérését szolgálja egy korai periódusban, amikor már sokat tehetünk a gyerekekért.

A következő témákban fordulhatnak hozzám a szülők:

  • elválási és beszokási nehézségek;
  • irányítási (nevelési) és önirányítási nehézségek;
  • lényeges változásokkor (legyen az külső vagy belső) támogatás, javaslatok kérése;
  • fejlesztési igény (pl. mozgás-, beszédfejlődés), elmaradás gyanúja esetén tájékoztatás;
  • és más jellegű nevelési kérdések esetén is.

A pszichológiai tanácsadáskor együtt gondolkodunk, megértünk, tanulunk, tájékozódunk, beszélgetünk – csak épp tanácsot nem osztunk. Erre gondolva keressenek bizalommal. Időpont egyeztetés a kisgyermeknevelőkön keresztül lehetséges.

Isztl Boglárka, konduktor, alapozó és komplex mozgásterapeuta

Fő területem az óvodás és bölcsődés korosztály, azt vallom, hogy fejlesztéseket, terápiákat minél kisebb korban kell elkezdeni, bölcsődés korban pedig a leghatékonyabb tanulási forma a mozgás. Játékos mozgásfejlesztés során a motoros képességek mellett fejlődnek az agyi funkciók, kognitív képességek is (figyelem, emlékezet, felfogás, tanulási készségek), segíti az idegrendszer érését. Emellett fejlődik a beszédtechnika is, mivel a mozgásokat mondókákkal, énekekkel kapcsoljuk össze. A csoportos foglalkozás (3-4 fő) hozzájárul a szociális képességek fejlesztéséhez, társas kapcsolatok alakításához. A torna során nagy hangsúlyt fektetünk az elemi mozgásminták tanulására és az anyanyelvi beszéd kialakítására.

Jelenleg utazó konduktorként dolgozom, iskolákban is és óvodákban is tartok egyéni, páros és kiscsoportos komplex mozgásterápiákat.

Szakterületeim: megkésett beszédfejlődés, figyelemzavar, hiperaktivitás, motoros funkciók zavara stb. Emellett magán bölcsödében és óvodában tartok játékos mozgásfejlesztő csoportos tornát épfejlődésű gyermekeknek.

Bogi a nyár folyamán a hozzánk járó kicsiknek tart játékos mozgásterápiás foglalkozásokat, szeptembertől pedig külsősök számára is indulnak majd csoportjai.

Ezekhez a csoportokhoz előzetes bejelentkezéseket szívesen fogadunk.

Bejelentkezés Bogihoz az info@babybocsok.hu email címen.